Ma megint csak késő délután beszéltünk és akkor is azért, mert én ráírtam! Ezt olyan nehéz elfogadni, kicsit azt érzem, ha én nem keresném, akkor neki nem lenne olyan fontos, aztán utána meg csak mondja és mondja. Nagyon le volt törve, beszélt a doktornővel, aki mondta, hogy napi szinten lesz beszélgetés és holnap még egy csoportos is. Azt remélte, hogy a tegnapi jókedv már végleges és pikk-pakk hazaengedik, de ehelyett most az a remény van, hogy talán hétvégére kap kimenőt és legalább az otthonában alhat. Nagyon hullámzó a kedélyállapota sajnos. Azt viszont nagyon szeretné és várja, hogy szerdán menjek hozzá. Még mindíg nem tudja elfogadni, hogy az apró pici lépéseknek kell örülni és nem szabad egyből a csodát várni! Iszonyatosan szeretné visszakapni azt az önmagát, aki most picit elveszett. Az első telefonhívás után még három alkalommal beszéltünk, nagyon nehéz mindíg a pozitív megerősítést és a boldogságot sugározni, sokszor legszivesebben csak zokognék a telefonba, de nem engedhetem meg most magamnak. Én vagyok az, akinek most kettőnk helyett is erősnek kell lenni és nyomatékosítani, hogy együtt megoldjuk ezt is! Este 0,5mg-os Xanax-ot kapot, szerintem ezmiatt a hullámzó lelkiállapot miatt is, de aztán felhívott és elmesélte, hogy megfogadta a tanácsomat és megpróbálta kizárni a külvilágot (pl. a síró nénit a szomszédszobában, mert ezek a dolgok is csak lehúzzák) és vacsizott rendesen. Én már ezeknek az apróságoknak is nagyon örülök és várom a szerdát, mert iszonyúan hiányzik, remélem pozitív lesz a találkozás a részéről is!
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: